Mi is az a halogatás?

Az emberiség évszázadok óta halogat. Annyira örök ez a téma, hogy a görög filozófusok egy külön szót is alkottak rá Akrasia, és úgy definiálták: egy állapot, amikor valaki úgy cselekszik, hogy pontosan tudja, valami mást kellene most éppen tennie.

Mai definícióval halogatásnak vagy prokrasztinációnak nevezzük, ha az éppen elvégzendő feladatok helyett mással töltjük az időnket. Ilyen például, ha tudjuk, hogy meg kell írnunk egy jelentést, de helyette email-eket olvasunk. És ezt azzal magyarázzuk magunknak, hogy ezt azért tesszük, mert várunk egy fontos emailt.

Tehát a halogatás egyik fontos jellemzője, hogy egy olyan erőről van szó, ami visszatart minket attól, hogy megcsináljunk valamit, amit már elhatároztunk, hogy megteszünk.

Akkor a halogatás egy rendellenes jelenség?

Minden ember halogat. Ez időnként a túlélés zálogat lehet a ránk zúduló feladatmennyiség miatt. Vagy éppen a tudatos időgazdálkodás jellemzője, amikor a kevésbő fontos és sürgős feladatokat hátrább toljuk. A halogatás ebben az esetben teljesen természetes jelenség.

Azt vesszük észre, hogy gyakran előfordul velünk, hogy bár előre elterveztünk valamit, bevéstük a naptárba, vagy szentül megfogadtuk magunknak, hogy másnap elvégezzük, mégsem tesszük? Vagy elkezdjük a munkát, de állandóan izgalmasabb, újszerűbb elfoglaltság után nézünk? Másoknak is feltűnt, hogy mindig akkor jön ránk a takaríthatnék, ha az éves költségvetési tervet kell leadnunk?

Ez a viselkedés már valóban ronthatja a hatékonyságunkat. Ráadásul rossz közérzethez, stresszhez vezethet. Jön a frusztráció és lelkiismeretfurdalás, vagy az "utolsóperces elhagyomahajam", ami nagy eséllyel rontja majd a munkánk eredményét is.

De miért halogatunk?

Mi zajlik le az agyunkban, ami előidézi a prokrasztinációt? Viselkedéslélektani kutatások fedtek fel egy jelenséget, amit „időinkonzisztenciának” neveznek. Ezzel írják le azt, amikor az emberi agy sokkal inkább az azonnali jutalom elnyerésére ösztönzi a személyt, mint a jövőbeli jutalom kivárására.

Gyerekekkel végeztek egy kísérletet ezzel kapcsolatban, ahol a döntési helyzet az volt, hogy vagy most azonnal megehetnek egy édességet, vagy egy óra múlva egy zacskónyit kapnak ugyanabból a cukorkából. Nagyon érdekes volt látni, hogy nagy kínok között, hogyan adja meg magát a cukor pillanatnyi élvezetének a többségük.

Ez a mechanizmus olyannyira jellemez minket, hogy a közgazdaságtan is használja ezt a fogalmat. A racionális irányzat közgazdászai azt mondják, hogy a döntéseink mindig konzisztensek. Ez azt jelenti, hogy amit ma elhatározunk, azt holnap maradéktalanul végre is hajtjuk.

Ennek ellenére teljesen általános jelenség, hogy amit eltervezünk, azt nem tesszük meg, mert a jelenbeli kényelmetlenség visszatart, és rövid távon máshogyan viselkedünk, mint ahogyan a hosszú távú céljaink szerint kellene. Ez abszolút emberi dolog!

Hogy zajlik le bennünk a halogatás folyamata?

Képzeljük el, hogy van egy „Most Én”-ünk és egy „Jövő Én-ünk”. Amikor célokat tűzünk ki magunk elé – pl. megtanulni egy nyelvet, vagy lefogyni 10 kg-t -, akkor a „Jövő Én”-ünknek tűzzük ki azt. Azon gondolkodunk, azt vizionáljuk ilyenkor, hogy milyen is lesz a jövőbeli életünk, hogy mi milyenek leszünk benne.

A kutatók azt látták, hogy amikor a "Jövő Én"-ünkről gondolkodunk, akkor az agyunknak sokkal könnyebb "meglátni" az értéket a hosszú távú előnyökkel kecsegtető tettekben. A "Jövő Én"-ünk értékeli a csak hosszú távon jelentkező jutalmakat.

Ugyanakkor miközben a "Jövő Én"-ünk tud célokat kitűzni, csak a "Most Én"-ünk tud akcióba lépni. Amikor eljött a döntés ideje, már nem a "Jövő Én"-ünknek hozunk döntést. Akkor már a jelen pillanatban vagyunk, és az agyunk a "Most Én"-ünkről gondolkozik. A kutatások azt is bizonyították, hogy a "Most Én"-ünk valóban az azonnali jutalmat kedveli, és nem a hosszú távút.

Konklúzió

A "Most" és a "Jövő Én"-ek gyakran hadilábon állnak egymással. A "Jövő Én"-ünk csinos és fitt szeretne lenni, a "Most Én"-ünk pedig egy csokis fánkot akar. Természetesen mindenki tudja, hogy egészségesen kellene étkeznie ma ahhoz, hogy tíz év múlva ne hízzon el, ne tegye ki magát a cukorbetegség és a szívbetegség kockázatainak.

Ez a magyarázata annak is, hogy miért van az, hogy úgy fekszünk le, nagyon motiváltak vagyunk arra, hogy megváltoztassuk az életünket. És reggel úgy kelünk fel, hogy visszaestünk a megszokott kerékvágásba, visszatérünk a régi szokásainkhoz.